A politika két részre szakította a termelők csoportját is Fotó: Somorjai L.
A földbirtok politikai-stratégiai kérdés, a földvásárlás lehetősége, a földbirtoklás feltételei, a maximálisan birtokolható földterület mérete alapjaiban határozza meg egy ország agrárgazdaságát, a vidék egyik jelentős jövedelemforrásának birtoklását. A hazai mezőgazdaság a rendszerváltás előtt jelentős foglalkoztató volt, de talán fontosabb, hogy a háztáji rendszeren keresztül jövedelmet biztosított a vidéki, dolgozni akaró lakosainak. Természetesen a termeléshez, a jövedelem előállításához rendelkezésre álltak a szükséges piacok is. A rendszerváltást követően a mezőgazdaság piacai jelentősen lecsökkentek, a termőföldre épített, elhibázott kárpótlási folyamatok pedig átmenet nélkül szétzúzták az addig működő rendszerek alapjait. A létrejött elaprózott földbirtokok jórészt tőke nélküli gazdálkodók és nem gazdálkodók tulajdonába kerültek. A tőke hiányában minőségi terméket produkálni nem tudó termelők és termelni nem szándékozó tulajdonosok jelentős része eladta vagy bérbe adta földjét.
Az elmúlt évtizedben a politika két részre szakította a termelők csoportját is. A termelőszövetkezetek utódjaiként működő társas gazdaságok és nagybefektetők, valamint a családi alapon működő vállalkozások két csoportjára. A politikai megosztottság, valósnak tűnő, sokszor túldimenzionált problémák árnyékában azonban több egyre markánsabban megjelenő érdekcsoport is tevékenykedik. A szocialista kormányzat több gesztust tett a nagyarányú tőkekoncentrációt és földbirtok-koncentrációt szorgalmazó csoportok részére. Az EU-felkészülés kapcsán készítendő ágazati és vidékfejlesztési tervekben gondosan ügyeltek arra, hogy a vidékfejlesztési forrásokat az úgynevezett életképes gazdaságok kaphassák meg. Az EU által preferált, a 2003-as közös agrárpolitika reformjában megfogalmazott célok, miszerint a mezőgazdaság nem az egyetlen jövedelemtermelő ágazat vidéken, a hazai tervekben nem szerepelnek. Az EU által kidolgozott elképzelések a termelő típusú támogatások fokozatos csökkentése mellett a helyi gazdaságfejlesztést támogatják, aminek célja, hogy a vidéki vállalkozások és lakosok is fogyasztók legyenek.
A hazai nagybirtokos agrárlobby elérkezettnek látja az időt, hogy az eddig papíron megszerzett javait legalizálja. A benyújtott javaslatban és a szóbeli kiegészítésben szerepel a 300 hektáros vételi és bérleti maximum eltörlése, a gazdasági társaságok korlátozott földvásárlási joga, a nagy birtoktestek közé ékelődött kis táblák értékesítési kötelezettsége.
A javaslat szerint az eddig érvényben lévő 300 hektáros földtulajdonlási határ helyett a helyi önkormányzat adhatna feloldozást a földvásárló részére a monopolhelyzet kialakulása alól. Vagyis ha a vásárló jóban van az önkormányzattal, akár a faluhoz tartozó összes földet is felvásárolhatja. Az esetleg ellenálló kisbirtokosok földjét pedig a törvény kényszerével veheti meg. Mindezt teheti akár gazdasági társaság formájában is, vagyis a tényleges tulajdonos ismeretlen maradhatna. A hazai agrárkormányzat a javaslattal nyíltan hadat üzent a vidékfejlesztés hazai és uniós törekvéseinek. A hatékonyság és a termelés növelése érdekében harcra hívta ki az önellátásra termelő gazdaságokat, mert megnyitná az utat az akár több ezer hektáros nagy-birtokok kialakításához. A nagybirtokok által okozott szociális, foglalkoztatási, és nem különben piaci gondok felmérésére hatástanulmányt az anyaghoz nem mellékeltek. Ennek oka, hogy a kerekasztal által elkészített, Nemzeti Agrár- és Vidékfejlesztési Stratégiának keresztelt, de csak a versenyképes agrártermeléssel foglalkozó anyag a vidéki szociális, foglalkoztatási problémákat egyértelműen más tárcák hatáskörébe utalja.
2004. 09. 03. (VIII/36)
