Bill Gates egy tévéshow-ban. Őszinte úriember, vérszomjas stratéga, tudós és showman Fotó: Reuters
Jövőre a boltokban is kapható a Windows Vista. Persze annyira nem kell sietnünk az átállással, de az új Windows próbaverziója fejlesztők számára már letölthető, kipróbálható. Annyit máris tudhatunk, hogy a Microsoft legfrissebb operációs rendszere háromdimenziós környezetben gondolkodik, tehát a megígért teljesítménynövekedés mellett használata esztétikai élményt is nyújt majd. A hírek szerint egy sokkal biztonságosabb 64 bites rendszerhez juthatnak hozzá a felhasználók, amely kisebb erőforrást igényel mint a Windows XP, ráadásul számítógépünkre fél óra alatt feltelepíthető, a program indulása is fele annyi idő alatt megy végbe.
Az év végi ünnepekre kerül várhatóan az amerikai üzletek polcaira az XBox 2, amely a Microsoft következő generációs számítógépes játékának konzolja. A gép azon túl, hogy veszettül gyors, és a valóságot megtévesztően élethűen utánzó játékprogramokkal dobják piacra, alkalmas
internetezésre, házimozizásra. Ezzel továbbra is potenciális konkurenciája lesz a Sonynak, ami a közeljövőben jelenteti meg a Play Station 3-at, amelyen a nagy rivális Macintosh operációs rendszere futhat majd. Az álmodozó örök ifjú Bill Gates a számítógépekről egyre inkább a hordozható kommunikációs eszközökre tereli a vásárlók figyelmét, fejlesztései ezt a területet célozzák. A csúcs minőség? PDA-k mellett hamarosan kereskedelmi forgalomban is kaphatóak lesznek azok a Microsoft által fejlesztett karórák, melyeket a közelmúltban mutatott be a cég egy számítástechnikai konferencián. Az óra számos információval látja el viselőjét, vezeték nélküli
internetkapcsolat révén naprakész információk tölthetők le az időjárásról, tőzsdeárfolyamokról, bel-, külpolitikai hírekről, saját vérnyomásunkról, ráadásul még a pontos időt is jelzi. A fejlesztés követhetetlen tempót diktál, az egyszer? felhasználók képtelenek lépést tartani mindazokkal a technikai újdonságokkal, amelyek a jövőben várnak ránk. Bill Gates már a 80-as évek végén elképzelt egy aktatáska méret? számítógépet, amely minden információnkat tárolja a bankszámlaszámunktól a lakásunk kapunyitó kódjáig. Napjainkban mindezt komolyabb számítógép nélkül, akár mobiltelefonunkkal is megvalósíthatjuk, ugyanis a Windows már mobilon is fut.
Egyszóval William Henry Gates III. – aki a mai napig a Harvard Egyetem évhalasztó hallgatója – rendkívül sokoldalú figura. Egy közeli barátja egyszer azt találta mondani róla, hogy míg az alkotó emberek legalább egy területen igen tehetségesek, addig Bill legalább tíz területen rendkívüli képességekkel rendelkezik. A tisztelettudó, kedves, őszinte úriember pillanatok alatt vérszomjas stratégává változik, ha egy konkurens cég bekerítéséről, bekebelezéséről van szó, és ugyanilyen játszi könnyedséggel válik felhőtlenül mulató tréfamesterré, vagy éppen a jövőt elemezgető tudóssá.
Amikor 1980-ban az IBM belépett a mikroszámítógépek világába, megkeresték a Microsoftot, hogy szerződést kínáljanak az akkor még valóban kis cégnek. Bill életkora és kamasz kinézete megdöbbentette az IBM-es "nagykutyákat", azonban mikor az ifjú programozó beszélni kezdett a jövőről, az asztali számítógépek és az emberek kapcsolatáról, szavai valósággal megigézték a számítástechnikai óriás delegációját.
Gates életútjának egyik meghatározó állomása volt Steve Jobszal való találkozása. Az Apple bohém, álmodozó vezére
(A digitális világ prófétája. Hetek, 2005. augusztus 12.) a Macintosh 1984-es debütálásakor olyan meggyőző erővel beszélt hallgatósága előtt a számítógépek és az emberiség jövőjéről, hogy Gates-t is sikerült leny?göznie, aki saját elképzeléseit vélte felfedezni mindabban, amit Jobs mondott. A két fiatal programozó között előbb szoros barátság, később óriási ellentét alakult ki. Ma leginkább a pénz beszél elve érvényesül kettejük kapcsolatában. Az Apple és a Microsoft rivalizációját kendőzetlenül, már-már bicskanyitogató stílusban boncolgatja az ezredforduló környékén készült Számító emberek cím? dokumentumjátékfilm. (Melyet furcsa módon a mozik nem mutatták be, csak videótékákban lehetett rábukkanni, rejtélyes módon ott is csak rövid ideig.) A kérdésre, hogy Gates és Jobs kapcsolatában ki kinek volt a mentora, és ki kit lopott meg, nehéz lenne röviden választ adni.
Gates Jobshoz hasonlóan a vízióiból él. Látja a jövőt, pontosabban lát egy jövőt, amit minden erejével igyekszik felépíteni, s eközben termékei mindennapi életünk részévé válnak, éppúgy, mint az autó vagy a szemüveg. S hogy milyen jövő vár ránk Bill Gates szemüvegén keresztül nézve? Válaszul, íme egy rövid részlet az amerikai Dr Dobbs magazinban megjelent vele készült interjúból: "Úgy érzem, van elhívásom. Az, hogy minden íróasztalon és minden háztartásban legyen egy PC, melyben minél jobb szoftverek futnak. Hogy mi ebben a jó? Ez teológiai szint? kérdés, és biztosan vannak, akik azt mondják, hogy rossz lenne. A helyzet az, hogy szeretem ezt a hivatást, és szívesen dolgozom rajta. Sikerült kivételesen tehetséges munkatársakkal körülvenni magam, és ilyen szempontból különleges helyzetben vagyok. Ha valakinek ez nem tetszik, azt gondol, amit akar. A kommunikáció kora jó dolog. Erősebbé fogja tenni az embereket, és gazdagabbá a világot. Mindenki szabadon választhat. Szerintem ez jó dolog, és nem csak azért, mert én szeretem csinálni. Az én hitem szerint ez a jó".