Aki elolvassa az Év Autója választásnak az ehhez hasonló, minden év végén
megszülető felsorolását, az természetesen nem feltétlenül ért egyet. Mondhatnánk
akár azt is, hogy a Mercedes C sokkal jobb autó, mint az előtte végzett modellek
– s valószínűleg nem is fognak vele sokan vitába szállni –, ám az év autója cím
odaítélésénél nagyon sok szempontot kell figyelembe venniük a bírálóknak.
Néhányat kiragadva: formaterv, kényelem, biztonság, az üzemeltetés
gazdaságossága, vezethetőség, teljesítmény, praktikusság, környezetvédelem,
ár-érték arány – mind alapvető szempont a döntés meghozatalakor.
A Fiat 500-asa „mini” formaterve terén egyértelműen sikeresnek bizonyult, hiszen
már az újságok képei s az autószalonok előzetesei alapján is óriási volt mind a
szakma, mind a nagyközönség érdeklődése már a forgalmazás előtt is az idén
júliusban a szalonokba került modell iránt. Ezt táplálta az is, hogy az új Fiat
500-as a már sikeres nagy „visszatérők”, a Mini, illetve a VW Bogár mintáját
követte. Sikeresen idézte fel a külső kialakításában a nagy sikerű, 1957 és 1977
között több mint 3,8 millió példányban gyártott előd különlegességét, mindezt
korunk technikai színvonalán. Így nem is csoda, hogy a kitűnően eltalált
formaterv és az előd legendássága a vevőket arra késztette, hogy Olaszországban
és Franciaországban október végéig 105 ezer megrendelést adjanak le, amiből 36
ezret már teljesítettek is, s várhatóan ez 60 ezerre nő az év végéig. A külső
mellett a beltartalom is kiváló. Az autó az első olyan modellnek számít a „mini”
kategóriában, amelyik teljesíteni tudta az Eu-roNCAP igen szigorú töréstesztjét
a maximális ötcsillagos szinten, így előrevetítve azt, hogy nem kell egy minibe
üléskor kompromisszumot kötnie a vásárlónak a biztonság terén – sem. Mindehhez
alapáron kínál a Fiat hét légzsákot, ami szintén igen ritka ebben a
kategóriában.
A vezethetőségről, a gazdaságos üzemeltetésről és a motorok kiemelkedő
teljesítményéről szintén nagyvonalúan gondoskodtak a Fiat-csoport mérnökei,
hiszen a rendelhető benzines (1.2 69 LE –1.4 16V, 100 LE) és dízel- (1.3 75 LE
Multijet) motorok mindegyike nagyon temperamentumosan, de mégis gazdaságosan
mozgatja a kiskocsit. Mindehhez itthon az előzetes információk alapján legalább
2,8–3 millió forintos indulóáron lehet majd hozzájutni, amiből a magyarországi
250–360 ezer forintos regisztrációs adót levonva valóban nagyjából az
olaszországi 10 500 eurós (mintegy 2,7 millió Ft-os) induló árszintet kapjuk.
Idén a győztes neve és a sorrend már négy nappal az eredményhirdetés előtt
kiszivárgott, de most már napok óta valóban tény, hogy a Fiat Panda 2004-es
sikere után ismét a Fiat-csoport lett a győztes, immár 12-edszer, mégpedig ezzel
a soha nem látott fölénnyel. Német autógyártók az eddigi 45 választás közül
13-szor győztek (legutóbb a Ford S Maxxszal), míg összesítésben a franciák
vezetnek 14 győzelemmel (legutóbb 2006-ban az új Clióval). A japán és az angol
autógyártók 3-3-szor hódították el a címet eddig, de az angolok utoljára a 70-es
évek elején, míg a japánok 2005-ben az új Toyota Priusszal. Az elmúlt évtizedek
során több olyan modell is nyert, amelyik nem tudott e nívós díj megszerzése
ellenére sem jelentős piaci sikereket elérni. Ilyen volt pl. az 1996-os Fiat
Bravo/Brava páros vagy az emlékezetes Citroën XM 1990-ből. Azonban ez a ritkább,
hiszen a nyertesek nagy többsége a későbbi forgalmazás során valóban kiemelkedő
eredményeket produkál. Az Alfa Romeo gyártósorait az 1998-ban nyertes 156-os és
a 2001-es győztes 147-es modellje hozta ismét „mozgásba”, míg a Toyotának az
idén elért világelsőségéhez is jelentősen hozzájárult a 2000-ben diadalmaskodó
vadonatúj Yaris modellje, valamint a hibridhajtás egykori úttörője, a 2005-ös
Prius II.
Idén az 58 szakíró közül 33 tette első helyre a Fiat 500-ast, s ez már önmagában
is indokolta a soha nem tapasztalt nagy fölényt. Ebben az a döbbenetes, hogy az
autók fejlődése nem áll meg, s jövőre is lesz az újabbnál újabb modellekről
szavazás, s néhány év múlva a ma újdonságai válnak majd természetessé,
megszokottá. „Megszoknunk” tehát e téren is az állandó változást kell. Már ha
bírjuk a tempót.
2007. 11. 30. (XI/48)
