Vita zajlik az EU és Bukarest között a regisztrációs adótól a hagyományos
sertésvágásig olyan „apróságokról”, mint a földalapú támogatásokhoz hiányzó
pontos birtokadatok. Tariceanu kormányfőt azonban az hozta ki a sodrából, hogy
az unió a romló makrofolyamatokra is figyelmeztetett, különösen a költségvetési
deficitre. A miniszterelnök okkal mondja, hogy az EU tendenciákat figyel, mint
ahogy a Fitch nemzetközi minősítő cég is a perspektívák miatt sorolta vissza
Románia meg-ítélését. Vannak külső tényezők is, hitelválság,
dekonjunktúra-fenyegetés, főképp az energia- és nyersanyagárak emelkedése. De a
minősítők és a brüsszeli biztosok is elsősorban a belső folyamatokat bírálták.
Az első rossz jel a külgazdasági mérleg 65 százalékos romlása volt az első
félévben. Nyár óta aztán nőtt a hiány és az infláció, romlik a lej árfolyama,
csökken a GDP-növekedés üteme, a bővülés már nem tudja fedezni a hiány
növekedését. Az elmúlt napokban a Román Nemzeti Bank 9 százalékra emelte az
alapkamatot, a jegybank elnöke megemelte az inflációs várakozásokat is, 2008-ra
6 százalékra, az év első szakaszában felkúszhat 8-ra is. Isarescu jegybankelnök,
Tariceanu kormányfő és Vosga-nian gazdasági miniszter bejelentette, mostantól
visszafogott kormányzati politikát folytatnak, de az idei költségvetésbe már
beépült sok tavaly eldöntött, nem épp visszafogott kiadás, például egy
irgalmatlan, kétlépcsős nyugdíjemelés. A gazdasági hármas csúcs után az
ellenzéki szociáldemokraták a kisebbségi kormányoldal tiltakozása ellenére a
szenátuson keresztülverték az alapvető élelmiszerek ÁFA-csökkentését és az
adómentes nyugdíjak határának megemelését. Ha az alsóházon is átmegy,
pótköltségvetést kell elfogadtatni. Közben szinte minden ágazatban sztrájkkal
fenyegetőznek a pártokhoz kötődő szakszervezetek, melyek a növekvő inflációra is
hivatkozva emelik a követeléseket.
Ennek ellenére töretlen a néhány éve felpörgetett fogyasztási kedv, a plázák
Romániában is úgy nőnek, mint a gomba eső után, a lakossági hitelállomány
hatalmasan felszökött. A kormányzat is mindig azt mondta, hogy a mélyről indult
életszínvonal emelése a legfontosabb, az egyensúlyt pedig nem fenyegeti semmi,
mert magasak az állami bevételek.
A romániai sajtóban azonban egyre sűrűbben emlegetik a gazdasági csoda végét:
van, aki abban is kételkedik, hogy a költségvetést valós adatok bázisán
számolták-e ki. De akadnak más kérdések is. 2007-ben 7 milliárd eurót utaltak át
külföldön dolgozó romániaiak – de mi lesz, ha Nyugaton csökken a képzetlen
munkaerő iránti kereslet? Mennyire stabil az egyensúly, ha a hazautalások
jelentik az egyik fő összetevőjét? Mi pörgeti a gazdaságot a belső fogyasztáson
túl? A külföldi beruházások célpontja a további GDP-emelkedést garantáló termelő
szektor-e, vagy inkább a további fogyasztást generáló kereskedelem? Meddig lehet
arra alapozni a külföldi tőke vonzását, hogy Romániában még mindig alacsonyak a
bérek?
Tariceanu ugyancsak élesen utasította vissza, hogy az unió Románián számon kéri
az infrastruktúra fejlesztését. A gyors GDP-növekedés jelentős részben épp azért
vált lehetségessé, mert az állam sok mindenre nem költött, ami más friss
tagoknak súlyosan terhelte a költségvetését. Például Romániában továbbra is
minimális az autópálya-hálózat, az észak-erdélyi sztráda épül ugyan, de olyan
lassan, amilyen lassan az állam folyósítja a folytatáshoz a pénzt. Viszont az
infrastruktúra, a közlekedési hálózat kiépítése épp a fenntartható fejlődés
feltétele: enélkül a vonzóan alacsony munkaerő-költségek ellenére kevesebb lesz
a külföldi beruházás. Ha viszont mégis belekezdenek a nagyarányú fejlesztésekbe,
akkor túlcsúsznak a maastrichti 3 százalékon. A GDP-adatok mögött elmaradt
reformok is meghúzódnak az egészségügytől az államigazgatásig. Ha most egyszerre
szakad a kabinet nyakába a költségvetés megszaladása és az infláció, az elmaradt
fejlesztések és reformok beindítása már romló nemzetközi környezetben, tetézve a
választási év szociális nyomásával – mindez valóban elég ahhoz, hogy a kormányfő
ingerült legyen. No meg az időzítés: ha nincs hitelválság, ha Nyugaton nincs
recessziós félelem, ha a minősítők és az eurobürokraták nem annyira gyanakvóak,
talán a kormány kihúzta volna a töretlen fejlődés ígéretével a választásokig.
Így viszont romló mutatók és sűrűsödő kritikák közepette kell kampányolnia, a
gazdasági problémák az eddigi növekedési közbizalom lejártával a végeérhetetlen
belpolitikai harcokra és botrányokra szolgálnak ürügyül.
Románia lakossága minden addigi tagjelöltnél egységesebben óhajtotta az uniós
tagságot, nyilván az általános és egyéni gazdagodás reményében. A második év a
kijózanodásé. Magyarország már kijózanodott, a kilábalás feltétele pedig az,
hogy senki ne higgyen senkinek, aki el akarja hitetni, hogy a belső fogyasztásra
alapuló kirakatfejlődés stabil és tartós lehet.
2008. 02. 15. (XII/7)
