Brüsszelben a múlt heti uniós csúcson José Manuel Barroso, az Európai
Bizottság elnöke találkozott Geir H. Haarde izlandi kormányfővel. Barroso
nyilatkozatban is kifejezte, hogy Izland az unió legszorosabb partnereinek
egyike, és az EU kész minden szükséges segítséget megadni a kialakult
válsághelyzetben. De vajon az Amerikából elindult és Európát is megrázó pénzügyi
hurrikán miért éppen ezen a két kontinens között félúton elhelyezkedő szigeten
csapott le ilyen keményen?
A Magyarországnál kicsit nagyobb, az Észak-Atlanti-óceánon fekvő szigetországnak
alig több mint 300 ezer lakosa van, akik közül sokan a halászatból élnek. Az
izlandi gazdaság meglehetősen egyoldalú, az export 60 százaléka ebből a
tevékenységből származik. Izland az európai belső piac része, mivel tagja az
Európai Gazdasági Térségnek és a schengeni övezetnek is, amely az uniós
tagállamok közötti szabad mozgást biztosítja. Izland azonban nem lépett be az
Európai Unióba, mivel meg akarja őrizni halászati területeinek korlátlan
ellenőrzését és gazdasági függetlenségét. Az izlandiak úgy vélték, hogy több
hátránnyal járna az uniós tagság, mint amennyi előny származna belőle. Az eurót
ugyan szerették volna a szigetországban is bevezetni az instabil hazai
fizetőeszköz, az izlandi korona helyett, azonban erre uniós tagság nélkül nem
kaptak lehetőséget.
Az izlandi kereskedelmi bankok azonban nyakig belemerültek a nemzetközi
pénzpiacokba, hiszen a hazai 300 ezer fős lakosság képtelen volt eltartani őket.
Európában a legjobb kamatokat kínáló pénzintézetek izlandiak voltak, és rengeteg
benelux betétest szereztek maguknak. De számos kockázatos nemzetközi pénzpiaci
ügyletben is részt vettek, ami a globális pénzügyi krízis beálltával milliárdos
veszteségeket, illetve likviditáshiányt okozott. Izlandon az egy főre jutó GDP
ugyan magas, mintegy két és félszerese a magyarnak, de összességében mégis
nagyon kevés. A kicsiny izlandi állam a néhány tízezer adófizetőjével csak rövid
ideig tudta finanszírozni a központi bank által a kereskedelmi bankok hatalmas
hiányait, és a válság elején a kormány Oroszországhoz fordult pénzügyi
segítségért. A tárgyalások 4 milliárd euróról szólnak, de az oroszok elodázták a
megállapodást. Elemzők azt is találgatják, hogy milyen árat kérhet a saját
gazdasági instabilitásával is szembesülő Moszkva a segítségért. Felmerült, hogy
katonai támaszpontot (amit az izlandiak kizártak), esetleg az ENSZ-en belüli
politikai segítséget kérnek majd cserébe az oroszok. Végül úgy tűnik, hogy az
IMF fog segíteni 6 milliárd dollárral.
Az unióban nem igazán értik, hogy először is miért nem az EU-tól vagy a
washingtoni székhelyű Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kértek segítséget az
izlandiak. Főleg belga és luxemburgi betétesek dollármilliárdjai ragadtak
izlandi bankokban, például a Kaupthing Bankban, amely a legmagasabb európai
kamatlábakkal vonzotta magához a betéteseket, mikor még jól szaladt a szekér.
Brit önkormányzatok és rendőrkapitányságok mintegy 800 millió fontja ragadt be
izlandi pénzintézetekben, cserébe Nagy-Britannia zárolta az izlandi cégek brit
vagyonát. A belga miniszterelnök is találkozott izlandi kollégájával, és számon
kérte, hogy a betétesek mikor juthatnak pénzükhöz. Az ír kormányfő kifejezte
abbéli reményét, hogy a legnagyobb izlandi bank, a Kaupthing hamarosan újra
megnyitja luxemburgi fiókját, és elkezdi a befagyott betétek kifizetését.
Izlandi kis depresszió
2008. 10. 24. (XII/43)
