Küszöbön áll egy másfajta demográfiai változás: a 65 év feletti lakosság létszáma az elkövetkező 25 évben várhatóan a duplájára emelkedhet (600 millióról 1,1 milliárdra). És ami ezzel párhuzamosan zajlik, hogy ez az idős generáció egyre nagyobb mértékben van jelen – az amúgy rendre szűkülő – munkaerőpiacokon is.
Küzdünk tehát az úgynevezett időskori függőségi ráta romlásával, amely azt jelzi, hogy egy munkaképes korúra hány eltartott jut. Ez legnagyobb mértékben a gazdagabb országokban növekszik. Japánban 2035-re minden 100 munkaképes állampolgárra 69, Németországban 66 időskorú fog jutni. Még Amerika és Kína is egy drasztikusan növekvő létszámú idős generációval néz szembe, annak ellenére, hogy relatíve jó a termékenységi rátájuk – írja a The Economist idevágó cikke. Logikus következtetés, hogy a nagyarányú öregedő lakosság – a lassuló gazdasági növekedés és a várhatóan több nyugdíjkiadás miatt – kevesebb megtakarítást eredményez majd. E tekintetben sokan Alvin Hansenre, az „amerikai Keynesre” hivatkoznak, aki már 1938-ban azt jósolta, hogy Amerikában a csökkenő népesség egy idő után kevesebb befektetésre ösztönzi majd a vállalatokat, amivel aztán tartósan stagnáló pályára helyezik a gazdaságot is. Más közgazdászok viszont – írja a brit szaklap – nem ilyen borúlátók a helyzetet illetően: elméletük szerint az emberek a jövőben megtanulnak majd alkalmazkodni és még többet dolgozni, akár 65 éves koruk felett is. Ha megvizsgáljuk azokat a tényezőket, amelyekre az öregedő társadalom közvetlen befolyással bír (például a munkaerő mértéke, a termelékenység növekedési üteme, a beruházási hajlandóság és a megtakarítási formák változásai), akkor megállapíthatjuk, hogy egy olyan világ felé haladunk, ami nagyon hasonlít a Hansen által leírtakra. Ám ez a világ nem pusztán a csökkenő népességnek köszönhetően alakulhat ki, hanem annak következtében is, hogy a magasabb képesítéssel rendelkező munkavállalók egyre idősebb korukig és egyre hatékonyabban képesek dolgozni. És ez vezet át bennünket a probléma másik fejezetéhez…
Az USA-ban jelenleg a 65 év feletti korosztály 20 százaléka van jelen a munkaerőpiacon, míg ez az arányszám az ezredfordulón csak 13 volt. Németországban a 60 év körüli állampolgároknak már közel a fele alkalmazotti státuszban van. Miközben világszerte tombol a fiatalkori munkanélküliség! Az előbbi jelenségnek azonban többnyire gazdasági és politikai okai vannak. A 2008-as gazdasági válság alaposan megtépázta a nyugdíj-megtakarításokat, ráadásul a nagy adósságállománnyal küszködő európai államok még meg is emelték a nyugdíjkorhatárt. Ezeken túlmenően pedig gyakran emlegetnek egy harmadik tényezőt is: az iskolázottság szintjét. Amerikában a 62 és 74 év közötti korosztály azon részének, amelynek a legmagasabb végzettsége az érettségi, csupán a 32 százaléka található meg a munkaerő-piacon, míg a felsőbb, szakmai képzettséggel rendelkezők körében ez az arány már 65 százalék. Európában is hasonló tendencia figyelhető meg: a 60 és 64 év közötti alacsonyan képzettek negyede, míg a diplomások közel fele dolgozik. A magyarázat egyszerűnek hat: az alacsony képesítésű munkások általában fizikai munkát végeznek, ami az idő múlásával egyre megerőltetőbbé válik, ráadásul a fizetésük is egyre alacsonyabb, így a nyugdíjba vonulás vonzó opcióvá válik. Ezzel szemben a magasabban képzettek magasabb fizetésben részesülnek, ami több munkára ösztönzi őket. A hosszú, akár 65 éves kor fölé nyúló munkaképességnek pedig kedvez, hogy jobb egészségi állapottal és magasabb várható élettartammal rendelkeznek – alacsonyan képzett társaikhoz viszonyítva.
2014. 10. 10. (XVIII/41)
