Mint ahogy minden jegybanknak, így az EKB-nak is az első számú célja az – eurózóna tagországain belüli – árstabilitás megőrzése, amely konkrétan „2 százalék alatti, de ahhoz közeli” évenkénti inflációs rátaként került meghatározásra. Ettől a céltól jelenleg nagyon messze áll a monetáris unió, ugyanis 2014 decemberében negatív inflációt mértek. Sőt, a jelenlegi világpiaci folyamatok is abba az irányba mutatnak, hogy – minden más tényező változatlansága mellett – tovább folytatódik a defláció felé való menetelés. Ezt a csapásirányt teszi egyre valószínűbbé az olajárak elmúlt bő fél-évben megfigyelhető drasztikus lejtmenete is. A „fekete arany” hordónkénti, megközelítőleg 100 dolláros ára kevesebb, mint a felére esett le, ami mögött növekvő kínálati és csökkenő keresleti tendenciák egyaránt meghúzódnak. Mivel a világgazdaság egyik legfontosabb input tényezője az olaj, amelynek ára főleg a termékek, de a szolgáltatások jelentős részének árába is beépül, ezért az olajárak csökkenése az árszínvonal általános csökkenéséhez is vezet, tovább erősítve az egyébként is meglévő deflációs folyamatokat.
A jegybankárok a (tartós) defláció kifejezés hallatán pedig azonnal az 1929-33-as világgazdasági válságra asszociálnak, amelyet közvetlenül megelőzően, illetve annak kibontakozása során még nagyobb mértékben fémjelzett a defláció, így annak a gazdaságra való hatásáról az egész világ húsbavágó tapasztalatokat szerezhetett. Úgy tűnik, hogy az olajárak tartós és drasztikus esése lehetett az az „utolsó csepp” az EKB képzeletbeli poharában, amely rákényszerítette Mario Draghi jegybankelnököt, hogy történelmi jelentőségű lépésre szánja el magát. Az európai QE-ként (quantitative easing – mennyiségi enyhítés vagy könnyítés) aposztrofált program keretein belül az eurójegybank márciustól kezdődően 2–30 év lejáratú befektetési minősítésű (alacsonyabb kockázatú) államkötvényeket, illetve az Európai Unió intézményei és magánvállalatok által kibocsátott kötvényeket fog vásárolni, havi 60 milliárd euró értékben. Az értékpapírok fentebb említett lejárata azért is fontos, mert a jegybanki alapkamat csökkentésével a hitelek kamatait alapvetően meghatározó hozamgörbének csak a rövid lejáratú értékeire tudtak hatással lenni. Ezzel szemben most, a hosszabb lejáratú pénzügyi eszközök vásárlásával a hozamgörbének a távolabbi pontjaira is csökkentő hatást tud kifejteni az EKB, lefaragva ezáltal a hosszú távú hitelek fizetendő kamataiból is.
De meddig tart?
2015. 01. 30. (XIX/5)
