A devizahitelek felfutása Magyarországon a 2006 és 2009 közötti időszakban történt, s lényegében a hazai bankrendszer – annak idején rendkívül kreatívnak és hatékonynak gondolt – piaci válasza volt az akkori magas kamatkörnyezetre. Ma már kevesen emlékeznek, hogy ebben az időszakban a jegybanki alapkamat a jelenleginek nagyjából
4-5-szöröse volt, így akkoriban a lakosság számára elérhető forinthitelek kamatai 15 százalék körül, illetve jobbára afölött jártak. A 2005–2006 idején egyre jobban terjedő devizahitelek azért lettek hirtelen nagyon népszerűek, mert a svájci frank, illetve a japán jen és az euró kamatához árazott kölcsönök érzékelhetően olcsóbbak voltak, mint a méregdrága forinthitelek. Az olcsó és könnyen elérhető pénzek jóvoltából magyar emberek százezrei számára ekkor került kézzelfogható közelségbe a régi keleti autó nyugatira történő cseréje, egy nagyobb lakás megvásárlása, vagy egy új ház építése. Természetesen kellett ehhez a bankok rendkívül nagyvonalú és gyakran szinte vakon elnéző kockázati politikája, az emberek többségének meggondolatlansága és hiányos pénzügyi ismeretei, de ugyanúgy a szabályozás elképesztő hiányosságai is. Így együtt sikerült azt elérni, hogy 2009 végére a magyar háztartások devizahitelállománya a GDP ötöde fölé nőtt, de ennél talán még beszédesebb adat, hogy ez az arány a kelet-közép európai régiós átlagnak – egyedülálló módon – a duplájának felelt meg. Ráadásul a devizahitellel érintett háztartások száma megközelítette az egymilliót.
Válságban
2015. 01. 09. (XIX/2)
