A kormány – egy európai demokráciához méltatlan módon – gyakorlattá tette a független intézmények és állampolgárok elleni törvénysértéseket. (…) Az állami szervek – különösen a kormány – gyakran nem látják el feladatukat, és nem nyújtanak védelmet a kiszolgáltatott állampolgároknak. A sajtó, a jogvédő szervezetek, a civil szervezetek és a közvélemény pedig sokszor nem tudták vagy nem is kívánták következetesen ellátni demokratikus ellenőrző szerepüket. (…) A szabadelvű demokrácia mára bajba került Magyarországon, ezért a szabadságjogok védelme hazánkban jóval határozottabb képviseletre szorul.”
Kérdés az Olvasóhoz: honnan valók ezek a sorok? Mielőtt keresgélni kezdenének valamelyik ellenzéki pártnak, közpolitikai intézetnek avagy jogvédő szervezetnek az utóbbi hónapokban kiadott kommünikéi között, eláruljuk, hogy a forrás jóval régebbi. Pontosabban: négy évvel ezelőtt, 2007. szeptember 30-án tette közzé a Szabadság Kör. Ezt a társaságot néhány fideszes politikus, illetve a „jobboldal vezető erejéhez” közel álló értelmiségi – többek között Balog Zoltán, Borókai Gábor, Gulyás Gergely, Gyürk András, Hankiss Ágnes, Hegedűs Zsuzsa, Szájer József – alapította, hogy hangot adjon fentebb olvasható aggodalmainak. Az idézett szöveg akkoriban abba az ellenzéki kommunikációba illeszkedett, amely a nyilvánosság valamennyi fórumán igyekezett sulykolni, hogy a kormány amúgy általában semmibe veszi a jogállami normákat, és brutálisan lép fel a békés tüntetők ellen. A Szabadság Kör nemes felháborodásában természetesen nem vizsgálta a kirobbant zavargások szervezői hátterét, netán politikai támogatottságát, viszont a kétségtelenül előforduló rendőri túlkapások alapján minden további nélkül a jogrend teljes felbomlását vizionálta. Holott a „szabadelvű demokrácia” 89-es vívmányai nem kerültek veszélybe: a Gyurcsány-kormány nem támadta meg a jogállam független intézményeit, nem korlátozta az Alkotmánybíróság hatáskörét, nem hozott visszamenőleges hatályú törvényeket, nem számolta fel a társadalmi érdekegyeztetés fórumait.
Ma azonban a Szabadság Kör 2007-ben fogalmazott közleménye szó szerint helytálló. Tökéletesen ráillik mindarra, amit a Fidesz az úgynevezett Nemzeti Együttműködés örve alatt művel. De a Kör mindmáig nem hallatta a hangját, nem tiltakozott, nem féltette a demokráciát. Mindmáig. Mert most váratlanul megszólalt, és keményen kiállt a Magyarországon élő tibeti közösség vélemény-nyilvánítási joga mellett. Felhívja a figyelmet arra, hogy a kínai miniszterelnök budapesti látogatása alatt a tibeti menekültek akár egyéni, akár csoportos tüntetését a rendőrség törvénysértő módon megakadályozta. Mert – mint a Szabadság Kör dokumentuma leszögezi – „a magyar gyülekezési jog a tiltakozások értéktartalmára való tekintet nélkül védelemben részesíti a szabályszerűen bejelentett rendezvényeket”; az aláírók tehát „valamennyi hatóságtól” elvárják, hogy tartsa tiszteletben ezt az alapvető szabadságjogot.
Nos, igazán felemelő, hogy ha a magyar állampolgárok és független intézmények jogainak folyamatos megsértéséért nem is, de legalább az országuk önrendelkezéséért küzdő tibetiek védelmében a Szabadság Kör tagjai egy olyan kormány regnálása idején emelik fel a szavukat, amely aktív közreműködésükkel, vagy legalábbis szellemi támogatásukkal működik. Ám a tibetiek melletti fellépésük már-már ellenzéki demonstrációnak is tekinthető, hiszen gondoljuk csak meg, vajon kitől kaphatta a rendőrség azt az utasítást, hogy egyetlen tibeti tüntetőt se engedjen a kínai delegáció útjába kerülni? Alighanem magától a belügyminisztertől. És ő honnan vehette, hogy így kell eljárnia?
Erre a fogas kérdésre egy parlamenti felszólalás adta meg a választ. Tudniillik Orbán Viktoré, aki a következőket mondta: „Lehet tüntetni, de elvárjuk azt, hogy a tüntetések ne akarják lerombolni Magyarország fontos céljait.” És áperte hozzátette még, hogy „véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs”. A Szabadság Kör megkapta hát az eligazítást, és láthatóan ehhez tartja is magát; honlapján már nem találjuk meg a protestáló nyilatkozatot, és nem hírlik, hogy egy újabb közleményben tudatta volna, márpedig nincs a gyülekezési jognak olyan klauzulája, miszerint a miniszterelnök minősítheti, hogy adott vélemény kinyilvánítása összhangban van-e az ország „fontos céljaival”.
A magyar kormányfő mindenesetre igen sajátosan értelmezi a véleménynyilvánítás és a gyülekezési jog szabadságát – s nyilván legalább annyira európainak tekinti, mint a médiatörvényt vagy az új alkotmányt. A Szabadság Kör tagjai pedig nem állnak oda vitatkozni, hiszen ők csak a hatóságokon kérték számon a törvény betartását, de ha a miniszterelnök – aki a jelek szerint egyszerre jogalkotó és jogalkalmazó – utasítja rendre őket, akkor úgy látszik, lehiggadnak.
Kár, hogy a tekintélyes Freedom House, a független nemzetközi „demokráciaminősítő” intézet nem Orbán Viktor állásfoglalásai alapján osztályoz, így aztán épp most publikált éves jelentése meglehetősen lerontotta eddigi besorolásunkat. „A magyarországi demokratikus fejlődésben 1989 óta a legjelentősebb visszaesést” jelzi, valamint megállapítja, hogy a kormány lépései „komolyan aláaknázták a kulcsfontosságú intézmények függetlenségét, és meggyengítették a jogállamot”. A Szabadság Kör tehát, feltéve, hogy mégis ragaszkodik elhivatottságához, dilemma elé kerül: kinek higgyen?
Ha szabad jósolnunk, valószínűleg Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár véleményét fogja osztani, aki a Freedom House jelentésére főnökéhez méltó, imponáló tömörséggel reagált. „Semmi ok az aggodalomra”– jelentette ki, és miért is ne hinnénk neki?
2011. 07. 01. (XV/26)
