Ne kerteljünk: szánalmasat. Micsoda ötlet, hogy Kövér László egyrészt nem házelnökként vett részt az ominózus rendezvényen, másrészt a kormány amúgy sem utasíthatja az Országgyűlés Hivatalát? Ez a kontraproduktív mellébeszélés tipikus esete. Hogy a házelnök nem házelnökként utazott Romániába? Hanem milyen minőségében, ha egyszer nemcsak az ő látogatását, de magát az újratemetést is a saját hivatala szervezte? Tudomásul kellene végre vennie a politikai élet minden rendű-rangú tisztségviselőjének, hogy amíg a posztjukon vannak, politikai aktusok résztvevőiként nem játszhatják a magánembert.
Mint ahogy a kormány sem hivatkozhat arra, hogy nem áll módjában az Országgyűlés elnökének programját befolyásolni. Ez álságos kibúvó, hiszen Kövér egyszersmind a kormánypárt választmányának elnöke, és parlamenti pozíciójába is a Fidesz delegálta. Normális viszonyok között nem vállalhatna olyan politikai szerepet, amelyet nem egyeztet először is a külügyminisztériummal, aztán a pártjával, illetve annak elnökével, a miniszterelnökkel. Senki a világon nem hiszi el, hogy a magyar házelnök önjáró entitás, aki kizárólag belső késztetésre vesz részt külföldi eseményeken. De ha a parlament első embere minálunk afféle hungarikumként netán mégis így, az övéitől ennyire függetlenül működne, az még nagyobb baj. Ha Kövér Lászlón nem fog a regula, akkor alkalmatlan a tisztségére.
Házelnökként ugyanis nem „hozhatna össze” olyan messze vezető bonyodalmakat, amilyenek székelyudvarhelyi fellépése nyomán bekövetkeztek. Nézzük sorban, milyen eredménnyel szerepelt Kövér Erdélyben – nem mellesleg a Jobbik elnökének társaságában. Először is hozzájárult az ottani magyar választók megosztásához, bár ez korántsem volt szándéktalan, hiszen éppen ezért korteskedett a Magyar Polgári Párt oldalán, szemben az RMDSZ-szel. Az MPP azonban jószerével lenullázódott a helyhatósági választáson, míg az egyébként felettébb sikeres demokratikus szövetség is pozíciókat vesztett a nagyobb városokban. Megint bizonyossá lett, hogy az erdélyi magyarság megosztása több mint bűn – olyan hiba, ami az anyaországi jobboldal lelkén szárad. Az RMDSZ elnöke utólag nem is mulasztotta el, hogy ne emlékezzen meg keresetlen szavakkal Kövér „erdélyi portyázásáról”, amely – mint Kelemen Hunor mondta – csak szította a magyarellenes hangulatot, és mozgósította a román szavazókat. Markó Béla szenátor pedig egyenesen kijelentette: „Magyarország megtépázott nemzetközi tekintélyével lassan-lassan elszigeteli magát a Kárpát-medencében.” Ez magyarul annyit tesz, hogy a határon túli magyarok nem kérnek ebből a kudarcra ítélt anyaországi nemzetpolitikából.
Ami azt illeti, magából Kövérből Izraelben sem kérnek – a kneszet elnöke lemondta a magyar házelnök meghívását a nemzetközi Wallenberg-konferenciára. A nyilasokkal kollaboráló Nyirő felmagasztalását a zsidó állam nem nézi el; és egyébként Európában máshol sem hunynak szemet az ilyen és hasonló „megemlékezések” felett. A magyar kormányzati kommunikáció épp azért került szorító helyzetbe, mert az Országgyűlés első emberének felelőtlen szerepvállalása nem egyedül őt magát szigeteli el a nemzetközi színtéren. De hát az olyan mentegetőzésekkel, miszerint a kormány nem akar vitát nyitni sem Nyirő irodalmi munkásságáról, sem politikai megnyilatkozásairól, mert – úgymond – „mindennek értékelése a szakértők dolga”, a diplomaták legfeljebb elmaszatolhatják a kérdést. Mert igaz ugyan, hogy irodalmi értékelésre a politikának nincs kompetenciája, ám az mégiscsak furcsa kijelentés, hogy magának a politikai tevékenységnek a megítélésére sem. Márpedig az író Nyirőt a nyilas Nyirőtől meddő kísérlet leválasztani – legalábbis kormányzati szinten. Mindenkinek magánügye, miként vélekedik az emberről és az alkotóról; a hivatalosságnak azonban egyértelműen állást kell foglalnia Nyirő József közéleti magatartásáról.
Ha a mai kormányzat tudná a dolgát, egyszerűen és világosan elismerné: bocsánat, tévedtünk, amikor a nemzeti alaptantervbe emeltünk egy néhai nyilast.
És korrigálunk. Csak ennyit kellett volna mondani.
2012. 07. 05. (XVI/27)
