hetilap

Ha azonban úgy fogjuk fel ezt az élményt, mint segédanyagot a Fidesz politikai módszertanának behatóbb megismeréséhez, akkor végül is nem pocsékoljuk el a türelmünket. Még olyankor sem, amikor például a nem éppen sodró beszédű Harrach Péter litániáit hallgatjuk, mert a KDNP frakcióvezetője, ha komótosan és körülményesen is, de jobbára csakugyan érzékeny kérdéseket fejteget. Legutóbb történetesen azt próbálta kimutatni, mi a különbség a magyar kormány meg Európa „egyes politikai vezetőinek” szabadságfelfogása között; minthogy szerinte ebben rejlik az oly sok vitát keltő ellentétek legfőbb oka. Harrach persze kenetesebben, vagy ha úgy tetszik, árnyaltabban fogalmaz annál, hogysem ne bocsátaná előre, milyen elkötelezett a kormánypárt Európa szellemisége és tradíciói iránt – és itt elismeréssel adózik a néhai Robert Schumannak, aki ezeket az értékeket a közös politikai eszmények nyelvére valóban múlhatatlan érvénnyel lefordította.

Aztán további eszmefuttatásában leszögezi, miszerint Európa ma egyebek között az eutanázia engedélyezésében, illetve a drogliberalizációban véli kiteljesíteni az állampolgárok szabadságjogait – ellentétben Magyarország kormányával, amely az ilyen szélsőséges felfogást nem vallja magáénak. Harrach levezetésének lényege abban foglalható össze, hogy a mi szabadságeszményünk erkölcsösebb és humánusabb, mint az európaiaké; utóbbiak ezért támadnak bennünket. Ez a teória már csak azért is meglepő, mert az eutanázia vagy a drogpolitika témája még érintőlegesen sem szerepel a magyar kormány és az unió közötti polémiákban. Mindenesetre a kereszténydemokrata frakcióvezető arcára e frappáns hivatkozás végeztével kiül az elszánt elégedettség, ami a továbbiakban, amikor a külügyi államtitkár válaszát hallgatja, szemmel láthatóan még csak fokozódik.

Németh Zsolt ugyanis mély empátiával közelít képviselőtársa iménti gondolataihoz. Először is elmondja, bizony, minden európai elkötelezettségünk ellenére be kell vallanunk, hogy a „falanszter”-Európával szemben mi egy „rugalmas” Európát kultiválunk, olyan uniót, amely tiszteletben tartja az egyes tagállamok alkotmányos hagyományait, s amelynek tisztségviselői nem lépik át a hatáskörüket. Ehelyütt pedig  – talán felesleges is mondanunk – rögvest utal Viviane Reding bizottsági alelnökre meg Rui Tavaresre, az Európai Parlament alapjogi jelentéstevőjére: ők azok, akiknek tevékenysége rávall az úgynevezett „kettős mérce” alkalmazására a magyar viszonyok megítélésében.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek