Márpedig Scheppele ismét leszögezi: bár a kormány arra törekszik, hogy átpolitizálja a rá váró polémiákat, ennek éppen a terítékre kerülő dokumentumok szakszerűsége áll az útjában. A Velencei Bizottság jelentéstevői ugyanis nem politikusok, hanem jogászok, akik a tények alapján fejtik ki álláspontjukat – igaz, most már rájuk „kevéssé jellemző módon, nyers szavakkal” fogalmazzák meg, hogy „Magyarország támadást intéz az alkotmányos igazságszolgáltatás”, valamint „a demokrácia lényegi elemét jelentő hatalmi ágak megosztása, az emberi jogok védelme és a jogállam ellen”. Scheppele ezzel arra utal, hogy az Európai Unió megelégelte Budapest folyamatos taktikázását, és bár ügyelve a kifogástalan eljárásrendre, a maga lassú módján mégis „kezd komolyan fellépni” a magyar kormánnyal szemben.
Az alkotmány újabb korrekciójának Martonyi-féle ajánlata tehát arra vall, hogy Orbánék, érzékelve Brüsszel növekvő elszántságát, most azt a benyomást keltik, mintha legalább az unió által felvetett három kérdésben meghátrálnának. „Valójában nem teszik” – mondja Scheppele, és kérlelhetetlenül bizonyítja, hogy a kormány még ezzel a részleges visszavonulással is trükközik. Mert noha hajlandó kivenni az alaptörvényből az esetleges uniós szankciók különadókkal való fedezésének lehetőségét, ugyanakkor a gazdasági stabilitásról szóló passzusok közé betenné „a váratlan fizetési kötelezettségek” törlesztésére szolgáló, úgynevezett hozzájárulási adó kivethetőségét. Mivel pedig ez a kerettörvény kétharmados, ezért egyrészt a Parlamentben szinte megváltoztathatatlan, másrészt az Alkotmánybíróság sem foglalkozhat vele addig, amíg az államadósság nem csökken az ötvenszázalékos szint alá.
A másik példa a bírósági ügyek áthelyezésének kérdése. Elvennék ugyan az Országos Bírói Hivatal elnökétől azt a felhatalmazást, amellyel szabadon kijelölheti, egyes pereket melyik bíróság tárgyaljon; ám Scheppele felhívja a figyelmet arra, hogy miután ugyanez a jogosítvány szerepel az igazságszolgáltatás struktúrájáról szóló, szintén sarkalatos törvény 63. paragrafusában, ezért valójában hatályban marad. Kétségtelen persze, hogy a sarkalatos törvényeket legalább vizsgálhatja az Alkotmánybíróság, vagyis ezután elvben fennállna a legfelső kontroll lehetősége. Csakhogy a professzor nem feledkezik meg arról, hogy immár kilencre nőtt a taláros testületben a Fidesz kinevezettjeinek száma, és így „a kormány számára a továbbiakban már nem jelent komoly kockázatot, ha egy törvényt alávet az alkotmányossági vizsgálatnak”.
2013. 06. 14. (XVII/24)
