A 21. század első háborúja – mondta George W. Bush az Egyesült Államok pénzügyi-katonai közponjait ért terrortámadás-sorozat után. Lapzártakor még nem lehet tudni, hogy a hadüzenet nélküli háborúra milyen amerikai válasz történik. Szakértők szerint az összehangolt támadássorozat végrehajtására négy csoport lehetett képes: a Colin Powell amerikai külügyminiszter által első számú felelősnek megnevezett szaúd-arábiai milliomos, Oszama bin Laden, a Hezbollah és az Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezetek, illetve Irak és Irán által állami szinten támogatott hálózatok. A "Terrorista Internacionálé" borzalmas erődemonstrációja során az öngyilkos merényletek véres történetében eddig példátlanul sokan támadtak egy időben: legalább 20 – különböző közel-keleti arab országokból származó terrorista szállta meg a négy eltérített amerikai gépet. A válaszcsapás szintén nemzetközi lehet: az öböl-háborús koalíció ezúttal kiegészülhet Izraellel is. Jasszer Arafat, akit Ariel Saron izraeli miniszterelnök "a mi Oszama bin Ladenünknek" nevezett, kezdeményezte az "egyesült arab világ csatlakozását" a terrorellenes koalícióhoz. A Nemzetközi Újságíró Szövetség ugyanakkor nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy a Palesztin Hatóság erőszakkal akadályozta meg az újságírókat, hogy felvételeket készítsenek a Nabluszban a tömeggel együtt ünneplő palesztin rendőrökről. Harminc évvel ezelőtt a Reader\'s Digest az egyiptomi piramisok óta a legnagyobb építkezéshez hasonlította a World Trade Center ikertornyain folyó munkálatokat. 2001. szeptember 11-én 1 óra 45 perc alatt mindkét épület megsemmisült, számtalan áldozatot temetve a romok alá. A tragédiát követő napok feladata az emberéletek mentése, többnyire azonban inkább az áldozatok maradványainak összegyűjtése. A többi kár felmérése és az újjáépítés csak ezután kezdődhet, ám a világ – Gerhard Schröder német kancellár szavaival – "többé már nem lesz ugyanaz". Lapunk nyolcoldalas összeállításában olvashatják többek között New York-i tudósítónk beszámolóját a sötétség napjáról, Kertész Ákos írását a globális terror üzenetéről, valamint interjút Fekete János közgazdásszal arról, hogy válságba kerül-e a pénzvilág.
%lead%>
További részletek a terrortámadás hátteréről:
Szárnyas bombák utasokkal