Tiltakozó bányászok. "Jöjjenek, de csak rajtunk keresztül" Fotó:
Kommerszant
Cseljabinszkban 34 fok körül mozog a hőmérő higanyszála. De a bányászfejek
ennél már sokkal forróbbak. A közelben vonatok sorakoznak, tetejük egyre jobban
áttüzesedik. Az utasok tanácstalanul toporognak, időnként küldöttséget indítanak
a síneken táborozó bányászokhoz. A tárgyalások kimenetele változó, vannak
hajlíthatatlanok: "Persze, jöjjenek, de csak rajtunk keresztül" – vagy
egyszerűen szóba sem állnak az emberrel. "Sajnos már kezdenek bekeményedni a fiúk
a teljes kilátástalanság miatt" – magyarázkodik az egyik szakszervezeti vezető.
Az itteni bányászok egyébként nagyon béketűrőek, ahhoz képest, hogy november óta
nem láttak fizetést, és a jövőre való kilátások sem túl kecsegtetőek. Igaz,
szenük nem a legjobb minőségű, veszteséges bányáik is rég megértek a
felszámolásra. De még erre sincs pénze az államnak. Ennek ellenére májusban, mikor
majdnem minden orosz bányász a sínekre vonult, ők még a békésebb utat
választották, megpróbáltak megegyezni a kormányzóval – ami sajnos nem vezetett
eredményre. "A tévéközvetítések aztán igencsak felbátorították a mieinket.
Mindenki más harcol a jogaiért, mi pedig csak nézzük?" – meséli az egyik
cseljabinszki üzem vezetője, Jurij Globa.
A kormány meglepő gyorsasággal reagált – már másnap megjött a bányászok
fizetése. Ennek ellenére ők a síneken maradtak, hogy a körzet többi
közalkalmazottját is fizessék ki. A helyzet fokozódik: Szergej Ukolkin, az egyik
igazgatóhelyettes szerint a bányászoknak már kevés a jelen havi fizetésük, minden
eddig visszatartott jussukat követelik. Úgy érzik, ők kevesebbet kaptak, mint a
tévében látott sorstársaik. A pénzen túl perspektívára is szükségük van: tudni
szeretnék, mi lesz velük és a bányákkal. Erre pedig egyelőre senki sem tud nekik
választ adni. Névtelen tisztviselők kissé kategorikusabban kommentálják az
eseményeket: "A nép egyszerűen megvadult. Megérezték, hogy a kormány gyenge, és
egyre jobban belelendülnek a sztrájkba. Azonban minél több engedményt kapnak, annál
többet akarnak. Nemsokára már ők is Jelcin lemondását követelik majd. A bányászok
lassan kiprovokálhatják, hogy erőszakot alkalmazzanak velük szemben..."
Valóban, még olyat is lehet hallani, hogy terroristáknak nevezik a bányászokat –
mondja Anton Kobjakov, a mozgalom egyik szóvivője. A médiában mostanában mind több
megbélyegző vélemény hangzik el a sztrájkokkal kapcsolatosan. Ennek ellenére a
közvélemény-kutatások szerint a lakosság továbbra is együttérző maradt. Kobjakov
felhívja a figyelmet arra, hogy a sínekre nem valami dologkerülő, lumpen elemek
vonultak ki. Aki a bányászok egoizmusát emlegeti, valószínűleg még soha nem gondolt
bele, milyen az, mikor éhesen kell alászállni az aknába szenet vágni, nem volt ott
bányaszerencsétlenségben elhunyt bajtársak temetésén.
A szakmaválasztásban pedig nem olyan szabadok, mint gondolnánk: sokaknak nincs is más
lehetősége, minthogy folytassa elődei tradícióját. Ennek ellenére teszik a
dolgukat, még fizetés nélkül is keményen dolgoznak. Elvárják azonban, hogy mások
is ugyanígy eleget tegyenek kötelezettségeiknek. Már eddig is tiltakozó akciókra
volt szükség ahhoz, hogy a kormány tegyen egy-egy ünnepélyes ígéretet olyan dolgok
megvalósítására, amelyeket amúgy törvény szerint régen és önként meg kellett
volna tennie. A mostani sztrájkok nem az egoizmus, hanem a kétségbeesés szülöttei.
"Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de fontos megérteni, hogy a kialakult
helyzet nem kívánt fordulatot is vehet" – figyelmeztet Kobjakov. "Egyelőre a
szakszervezeti vezetők kézben tudják tartani a dolgokat, és visszaszorítják a
szélsőséges megnyilvánulásokat. Nem kizárt azonban annak a lehetősége, hogy
egyszer csak felbukkan valaki, egy pártokon, szakszervezeteken kívüli személy, aki
akár bal-, akár jobboldali szélsőséges jelszavakat emel az elégedetlen munkások
tömegei fölé. Nem könny? a kormány helyzete sem. Nincs elegendő pénz a
követelések teljesítésére, erőszakot alkalmazni pedig esztelenség volna."
Kobjakov szerint a megoldás első lépése az indulatoktól mentes, korrekt párbeszéd
lenne. Ezután lassan el lehetne kezdeni a veszteséges bányák felszámolását, ezzel
egy időben új munkahelyeket biztosítva az érintetteknek. Nincs pénz a reformokra? Be
kell tömni minden rést, ahol szivárog...
1998. 08. 15. (II/33)
