Chilei palesztinok Izrael ellen tüntetnek Santiago utcáin. Nincs távolság Fotó: Reuters
Bush elnök – amint arról az elmúlt héten beszámoltunk (Hetek, 2002. június 28.,
Arafatnak mennie kell) – a washingtoni Rózsakertben elmondott nyilatkozatában egyértelműen kijelentette, hogy Jasszer Arafattal nem kíván tárgyalni. Bush kilátásba helyezte, hogy amennyiben a palesztinok nem teljesítik reformköveteléseiket, fokozza a nyomást a Palesztin Hatóság elnöke, Jasszer Arafat eltávolítására. Az amerikai elnök figyelmeztetett, hogy "korrupt és nem elszámoltatható társadalomba nem áramoltat pénzt". Kilátásba helyezte a palesztinoknak folyósított, évi közel 100 millió dollárnyi segély felfüggesztését, ha a követelt reformok nem kerülnek végrehajtásra. Egy, a múlt hónapban közzétett kormányzati jelentés szerint ugyanis a Palesztin Hatóság a donor államoktól – beleértve az Európai Uniót – kapott több tízmillió dollárnyi támogatást a terrorizmus pénzelésére fordította. (Hetek, 2002. június 28.,
Bombafinanszírozás)
Ez a hír akkor látott napvilágot, amikor a legfejlettebb országok, a G8, az albertai Kananaskisban meglehetősen visszafogott lelkesedéssel fogadták Bush felhívását. Arra a kérdésre, hogy Bush alkalmazna-e katonai eszközöket a Palesztin Hatóság mint terrorizmust támogató egység ellen, így válaszolt: "Sosem zárom ki a katonai akció lehetőségét. Minden opció rendelkezésre áll, de ebben az esetben a diplomáciai nyomás eszközét használom, hogy együttműködjek barátainkkal és szövetségeseinkkel, hogy meggyőzzék az összes felet a felelősségvállalás szükségességéről" – jelentette ki Bush.
Colin Powell, Bush külügyminisztere is kijelentette: nem hajlandó Arafattal találkozni, és ilyen találkozót a jövőben sem tart lehetségesnek. "Tizennyolc hónapig dolgoztam egy terven, amely lehetővé tette volna, hogy Arafat megmutassa vezetői képességeit. Ő azonban minden lehetőséget elszalasztott. Sőt, miután az izraeliek kivonultak az akkoriban elfoglalt területekről, azt hittük, lesz valamilyen mozgás. Helyette azonban újabb és újabb robbantásokat láttunk"– nyilatkozta a CBS televízióban a Külügyminisztérium vezetője.
A kritikusok egy része azzal érvelt, hogy Bush elnök meghajolt Saron miniszterelnök követelései előtt. Mahmoud Zahar, a Gázai-övezet egyik Hamasz-vezetője szerint "a beszédet héberből fordították angolra azért, hogy Saron nevében Bush mondja el". Ezt az álláspontot alátámasztani látszanak az izraeli részről történő megnyilatkozások, amelyek megelégedettséggel nyugtázzák, hogy Bush ténylegesen is elfogadta Saron követeléseit.
A kifogások másik része arra vonatkozik, hogy Arafat a palesztin nép demokratikusan választott vezetője. Saeb Erekat palesztin miniszter szerint a palesztin vezetők nem "ejtőernyősök", akik Washingtonból kapják kinevezésüket. "A világnak és Bush elnöknek is tiszteletben kell tartania a palesztinok demokratikusan megválasztott vezetőit." Mohammed el-Sayed, az egyiptomi Al-Ahram washingtoni tudósítója kijelentette, hogy Arafat nemcsak a palesztin nép választott és újraválasztandó vezetője, de a palesztin egység szimbóluma is. Mások a palesztin ügy jelképét is látják benne. Az Európai Unió is ezen az állásponton van, annak ellenére, hogy komoly bírálatot fogalmazott meg a palesztin vezetővel szemben. Rasmussen dán miniszterelnök, az unió most következő soros elnöke viszont George Bush álláspontjára helyezkedett. A dán kormányfő már korábban is kivált bátorságával, amikor kijelentette, hogy Izraelnek is joga van megvédenie polgárai életét és biztonságát.
Benjámin ben Eliézer szerint a beszéd "történelmi lépés, amely biztonsági, politikai és gazdasági perspektívát ajánl az izraeli–palesztin konfliktus befejezésére. Bush látomása a két, egymással békében, egymás mellett élő államról Izrael legfőbb érdeke." Tsippi Livni, az izraeli kormány tárca nélküli minisztere úgy véli: "A játékszabályok megváltoztak a palesztinok számára. Bush a vezetés megváltoztatását javasolta, amióta Arafatot a terrorizmus támogatójaként jeleníti meg." Még Simon Peresz külügyminiszter is, aki közösen kapott Nobel-békedíjat Jasszer Arafattal, az izraeli Munkapárt napokban megrendezett kongresszusán szembefordult a volt békepartnerrel. Izraelnek "keresnie kell egy megfelelő partnert a terror elleni háborúhoz, aki egyben partner a békéhez is; úgy kell ezt megtennie, hogy demokratizálja és ne iszlamizálja a palesztinokat" – jelentette ki Peresz. Ehud Barak teljességgel megbízhatatlannak, megrögzött hazudozónak nevezte Arafatot, aki "befejezte történelmi szerepét". Az egykori miniszterelnök szerint az izraeli baloldalnak abba kell hagynia az Arafat megmentésére tett kísérleteket. "Ez egész egyszerűen abszurd" – mondta Barak.
Arafat magatartása Tony Blair angol miniszterelnököt is keserűen kiábrándította. "Olyan vezetésre van szükségünk, amely komoly a béke iránt, ellenáll a terrornak és totálisan elutasítja azt" – jelentette ki. Blair szerint világossá kell tenni a palesztinok előtt annak következményeit, ha olyan vezetőket választanak meg, akik nem tekinthetők komoly tárgyalópartnernek. A térségben tartózkodó külügyminisztere, Jack Straw azonban, továbbra is kifejezte készségét a palesztin vezetővel való együttműködésre.
Az unió egyébként üdvözölte Bush beszédét a válság megoldásáról. Javier Solana, a külpolitika irányítója a célok azonosságát, a két, egymással békében élő állam gondolatát, a terrorizmus felszámolását és a "megszállás" megszüntetését emelte ki. Hangsúlyozta azonban, hogy egy nemzetközi békekonferencia összehívása most még szükségesebb, mint valaha.
A konferencia gondolatát azonban Bush még csak nem is érintette nyilatkozatában. Ha nincs megfelelő, megbízható és hitelt érdemlő partner a palesztin fél oldalán, nincs értelme a nemzetközi konferenciának sem. Az európaiak azonban nem így gondolkodnak. S bár általában véve elfogadják Bush nyilatkozatát, annak lényegét, Arafat eltávolítását egyelőre elutasítják.
2002. 07. 05. (VI/27)
