Thomas Cook 1808. november 22-én látta meg a napvilágot a közép-angliai Melbourne
városában. Apját korán elvesztette, anyja újból férjhez ment. A nevelőapa egyházi
iskolába küldte a gyereket – ki tudja, hátha követi anyai nagyapja nyomdokait, és
lelkipásztor lesz belőle. Amikor betöltötte tizenhetedik életévét, alámerítkezett,
és a baptista egyház teljes jogú tagjává vált. Cikkeket írt gyülekezete lapjába,
tanított a vasárnapi iskolában, és hirdette az igét a környékbeli falvakban. Közben
– ahogy ez idő tájt írta naplójában – körülbelül 2700 mérföldet tett meg,
ennek mintegy harmadát gyalogosan. Misszionáriusi tevékenységéből származó jövedelme
(heti 10 shilling) azonban megszűnt, amikor 1830-ban egyházának anyagi forrásai
majdnem a nullára apadtak.
Cook polgári foglalkozás után nézett – ács lett belőle, de nem hagyta abba a prédikálást
sem. Utazásai során most már ifjú felesége, Maryann Maison is elkísérte, akit a vasárnapi
iskolában ismert meg. Prédikációiban elsősorban az alkoholizmust ostorozta mint a
gonosz egyik fő megtestesülését. Mi tagadás, volt is miért: abban az időben az
angol törvényhozás egyenesen buzdította a polgárokat a házi szeszkifőzésre, így
próbálván útját állni a külföldi brandy beáramlásának. A nagyvárosi munkások
szinte mindegyike rendszeresen a sárga földig itta le magát az olcsó ginnel. Ahogy a
korabeli kocsmák reklámtáblái hirdették: "Részegség 1 penny, csontrészegség 2
penny, tiszta szalma ingyen." Látván eltökéltségét és kitartását, egyhangúlag
megválasztották a harborough-i Józanok Egyesülete elnökévé, közben vállalkozása
is felvirágzott: tanulókat és segédeket tudott alkalmazni, ezzel is időt nyerve szívügye
folytatásához.
Emberek sokasága nyert hitet szolgálata által – ő azonban mindig kevésnek érezte,
amit addig tett. 1839-ben alapította Józanság Hírnöke cím? havilapját, egy évvel
később pedig egy kimondottan a gyermekek számára írt alkoholizmusellenes magazint.
1840-ben felavatták a vasút Derbyt Rugbyvel összekötő szakaszát. Thomas Cook ebben
természetesen rögtön meglátta a józan élet propagálásának ragyogó lehetőségét.
Hát ez az! Ki kell bérelni egy vonatot, hogy mindenki, aki csak akar, részt tudjon
venni a Közép-angliai Antialkoholisták Laughborough-ban megrendezendő találkozóján!
Tervét olyan lelkesen tálalta John Fox Bellnek, a vasút akkori titkárának, hogy az
megelőlegezte a várható kiadásokat. Ezután mintegy két hét kemény szervezőmunkával
telt: az ellátástól a kulturális programokon át a reklámig és jegyeladásig mindenről
gondoskodni kellett. Az indulás időpontja 1841. július 5-ére lett kitűzve – és
ezzel a nappal tulajdonképpen megszületett a szervezett turizmus intézménye is. A "józanság
barátai" – szám szerint 570-en – vonatra szálltak hát. Az ugyan kérdéses, hogy
érezték magukat a mai szemmel igen kényelmetlen, fapados, nyitott vagonokban, melyek
teljesen ki voltak téve mind a mozdonyfüstnek, mind az időjárás viszontagságainak.
Lelkesnek viszont nagyon lelkesek voltak; szólt a fúvószenekar, lengtek a zászlók és
a transzparensek, mindenki számára demonstrálva elszántságukat az "alkoholizmus szörnyetege"
elleni küzdelemben. A célállomáson, Laughborough-ban egyesültek a többi országrészből
érkezett társaikkal, és immár hatalmas tömegként hömpölyögtek a rendezvény színhelyét
képező park felé, ahol egy teljes napra kiterjedő programválasztékkal várták őket.
A háromórás konferencián kívül lehetett golfozni, táncolni, valamint az étkezés
is itt zajlott: teát és sonkás szendvicset fogyaszthatott a nagyérdemű.
A vonat este 11-kor érkezett vissza Leicesterbe. A városka lakosai közül sokan
kivonultak fogadásukra. Cook feljegyezhette naplójában: "Engem ért az a tisztesség,
hogy megrendezhettem Anglia történetének első vonatkirándulását." A sikeres
kezdet még további ötletekre sarkallta őt: volt, hogy kimondottan olcsó utakat
szervezett tekintettel a szegényebbekre, következő nagysiker? kezdeményezésével
pedig a gyerekeket célozta meg. Egyik ilyen expedícióján háromezer, jórészt a vasárnapi
iskolák tanulóiból verbuvált gyermek vett részt.
Sikerének egyik kulcsa az volt, hogy személyesen ott volt minden egyes utazáson. Sokan
ugyanis életükben először ültek vonatra, meglehetősen vegyes érzelmekkel: kíváncsiságuk
saját, illetve poggyászuk biztonsága felőli aggódással keveredett. Az ilyen utasok
számára Cook jelenléte nagyon megnyugtató volt. Egy törzsutas elmondta, hogy 14 év
alatt, míg rendszeresen részt vett az utazásokon, még csak hírét sem hallotta semmiféle
kellemetlen incidensnek.
Cook legújabb célpontja közben a dohányzás lett. Feleségével együtt nyitottak egy
panziót, ahol szeszes ital helyett csak gyümölcslevet szolgáltak fel, és dohányozni
tilos volt. Az "átkozott bagózás" helyett egyik reklámjukban arra buzdították az
embereket, hogy "inkább vegyenek részt nagyszer? utazásokon olyan személyek társaságában,
akik megszabadultak az alkoholtól".
Cook szerződést kötött a vasúti társaságokkal: a vonatozást reklámozva biztosította
az utazóközönséget, ezért cserébe jelentős kedvezményeket kapott, melyek által a
legszegényebb rétegek számára is hozzáférhetővé vált az új szórakozás. Az ügy
sikerét egy másik tényező is növelte. Épp ebben az időben harcolták ki ugyanis a
szakszervezetek a fizetett szabadságot a dolgozók számára, akik viszont még többnyire
egész egyszerűen nem tudták mivel eltölteni az ölükbe hullott időt.
1845-től útjai már nem erkölcsi elveinek demonstrálását szolgálták, csupán az
emberek tisztességes szórakoztatását (annak ellenére, hogy ő maga tovább folytatta
igehirdetői tevékenységét). A lassan csinos sikertörténetté alakuló kezdeményezés
újabb és újabb ötletekkel gazdagodott. Az utak során elsődleges szemponttá lépett
elő a biztonság és a kényelem: megjelentek a fedett kocsik és a Thomas Cook-féle
utazási csekkek. Minden esetben először ő maga tette meg az utat, figyelmesen tanulmányozva
a közben érintett városokat, melyekről részletes útikönyvet írt. Ő maga szervezte
a szállást és az étkezési lehetőséget is, szerződések sokaságát kötve panziótulajdonosokkal.
Az angol irodalom kedvelőinek Skóciába, Walter Scott és Robert Burns hazájába
szervezett utakat. Az 1851-es Londoni Ipari Kiállítás és Vásár pedig, úgy gondolta,
nem csak a kereskedők és iparosok számára lenne érdekes, hanem azoknak is, akik a gyártásban
közvetlenül részt vesznek. Az eredmény minden várakozást felülmúlt: 165 ezer látogató
fordult meg a Hyde Parkban, köztük a vállalkozókon kívül munkások, tanárok, sőt
diákok is szép számmal.
Hasonló rendezvényre később Dublinban és Párizsban is sor került, ez utóbbi Cook
első külföldre szervezett útja volt. Természetesen ez alkalommal is rendkívüli igényességgel:
útikönyveiben még arra is felhívta hölgyutasai figyelmét, hogy melyik kávézót látogathatják
bátran, és melyiket illendőbb inkább elkerülni egy tisztességes ladynek. Az első párizsi
utak sikerét jellemzi, hogy még III. Napóleon is kifejezte elismerését Cook tevékenysége
iránt. Ezután Európa többi nagyvárosa következett, majd Amerika "meghódítása"
után az Újvilág is elérhetővé vált a kontinens lakói számára – az amerikaiak
pedig bejárhatták elődeik földjét. (Az első lelkes kliensek között volt egyébként
Mark Twain, a híres író is.) 1868-ban pedig azok számára tette Thomas Cook biztonságossá
és kényelmessé az utazást, akik a Szentföldre kívántak ellátogatni. Egy hatvanfős
csoport mellé egész karaván csatlakozott: 65 hátasló maguknak az utazóknak, 87 ló
és málhás öszvérek sokasága cipelte a "legszükségesebbeket", ezeken felül 77,
kutyákkal és fegyverekkel ellátott "biztonsági" személy őrizte a csoport nyugalmát.
A hatalmas siker most sem váratott magára: az arisztokrata családok szinte elhalmozták
megrendeléseikkel, sőt nem kevesen jelentkeztek az uralkodók közül is. Így például
a szerb király és több orosz herceg után a walesi herceg (a későbbi VII. Edward) is
Thomas Cookra bízta egy szentföldi út során fiait, Albertet és Györgyöt (utóbbiból
lett később VII. György király). Cook tevékenységével akaratlanul még a politikának
is szereplője lett: Gladstone, az akkori miniszterelnök ugyanis egy speciális megrendeléssel
bízta meg: szervezzen az angol arisztokráciának utakat Indiába, és viszont, az indiai
gazdagoknak Angliába. Szentül hitte ugyanis – mint utóbb beigazolódott, nem is
alaptalanul –, hogy a két ország közötti baráti viszony csak így állítható
helyre. Hite olyannyira nem volt alaptalan, hogy épp egy indiai helytartó volt az, aki
először kérte Cooktól, hogy mohamedán alattvalói számára szervezzen mekkai zarándokutat.
Cook, bár elkötelezett baptista volt, szívesen eleget tett ennek a rendelésnek is,
amelyet természetesen több száz hasonló követett. 1892-ben bekövetkezett halála után
egy sikeres életutat és virágzó üzletláncot hagyott hátra. Irodái közül a legtöbb
ma is működik
1999. 12. 11. (III/49)
